Honnan tudom, hogy iskolaérett-e a gyermekem?

Mikor iskolaérett a gyermekem és mikor érdemes halasztani? Ehhez adunk most segítséget!

A gyerekek általában hat éves koruk körül alkalmassá válnak arra, hogy iskolába járjanak. De a fejlettségi kor nem feltétlenül felel meg a biológiai életkornak. Az életkor a gyermek valódi kora, a fejlettségi kor pedig a szellemi, lelki, érzelmi funkciók és a testi fejlettség állapota, amelyet adott életkorig a gyermek elért.

A túl korai iskolakezdés évekre negatívan határozhatja meg a tanuláshoz való viszonyát. Ha kudarc éri, mert úgy érzi, hogy a követelmények teljesíthetetlenek számára, akkor könnyen lehet, hogy elmegy a kedve a tanulástól.

Szintén hátrányos az indokolatlan halasztás is, mert az óvodában unatkozó gyerek könnyen feszültté válik, és a nála kisebb gyerekek között nehezebben talál partnert a játékhoz, közös tevékenységekhez.

Ezért fontos az iskolaérettség felmérése, azaz megvizsgálni, hogy az iskolai feladatokra és kihívásokra készen áll-e a gyermek, mielőtt iskolába küldjük.

A felmérendő területek 4 nagy csoportra oszthatók:

 

Ha ő készen áll, fontos, hogy szülőként mi is álljunk mellé, bízzunk a képességeiben, és abban, hogy helyt tud állni, valamint, hogy az új környezet, az új kihívások segítik majd kognitív-, társas- és személyiségfejlődését.Bízzunk saját képességeinkben is, hogy igényeinek és szükségleteinek megfelelően tudjuk kísérni, támogatni gyermekünket ebben az izgalmas és életre szóló élményben.

Ha bizonytalan vagy gyermeked érettségét illetően, segítünk felmérni gyermeked képességeit!

Jelentkezem iskolaérettségi vizsgálatra

Ha pedig már biztos vagy benne, hogy jól jön egy szakszerű felkészítés, a szeptemberben induló  komplex iskolaelőkészítő foglalkozásunk
részleteit  és a jelentkezést itt találod! 

Jelentkezem iskolaelőkészítő foglalkozásra

További bejegyzéseink

Babák beszédfejlődése

Babák beszédfejlődése

Szülőként gyakran merül fel a kérdés: mikor kezd beszélni a baba? Ez a blogbejegyzés áttekintést nyújt a baba beszédfejlődési szakaszairól és a megkésett beszédfejlődés jellemzőiről.

Finommotorika fejlesztése: Finommotorika fejlesztő játékok

Finommotorika fejlesztése: Finommotorika fejlesztő játékok

A finommotorika fejlesztése kulcsfontosságú a gyermekek egészséges fejlődéséhez, mivel az általános napi rutinban és a tanulásnál is elengedhetlen ezen képesség megléte. Íme 25 egyszerű finommotorika fejlesztő játék!

Mindent az iskolaérettségről

Mindent az iskolaérettségről

Mikor számít iskolaérettnek a gyermek? Hova lehet fordulni, ha éretlennek látjuk? Mikor szükséges iskolaérttségi vizsgálat? A legfontosabb tudnivalókat szedtük számodra csokorba!

Iskolaéretlenség

Iskolaéretlenség

Sokszor bajban van a szülő, akinek gyermeke sorsáról kell döntenie: menjen-e iskolába vagy sem. Az internet, a baráti kör is tele van más és más véleménnyel, és az óvónő javaslatára igyekszünk hagyatkozni, de ott motoszkál bennünk a kérdés, jó döntést hozok?