Annyira rossz napom van! Miért ordít még a gyerek is?

Biztosan minden édesanya tapasztalta, hogy amikor neki rossz napja van, a gyermeke ahelyett, hogy édesen játszana valamit, „csak rátesz még egy lapáttal” és őrült hisztikbe fog bele.

Ilyenkor az ember arra vágyna, hogy egy kicsit mindenki hagyja békén, ne szóljon hozzá senki, pláne nem arra, hogy még megküzdjön a gyerekkel is. Belekerülünk egy ördögi körbe, amiben, ha én feszült vagyok, a gyerek is az lesz, ettől én még feszültebb leszek, amitől a gyerek is még feszültebb lesz...

De miért csinálja ezt a kicsi? Direkt bosszant? Figyelemfelhívás lenne?

A válasz NEM, sokkal inkább az idegrendszer működésében keresendő.

A tükörneuronok, olyan mozgató idegsejtek, amik akkor is működésbe lépnek, mikor mi magunk nem mozgunk csak megfigyeljük a másik ember mozgását, érzelmi folyamatait. Ezek a neuronok letükrözik a másik ember hangulatát. Segítségükkel tudjuk megérteni a valakinek az érzelmeit, empatikusak lenni.

A gyermek tehát csak a mi állapotunkat tükrözi vissza! A tükrözés folyamata önkéntelenül zajlik, működése nem tudatosul. Ezek nyújtják az alapját annak, hogy az emberek megértsék egymást, egymáshoz tartozzanak és sokféle viselkedésüket intuitíven összehangolják egymás között. A tükörneuronok hamarabb érzékelik a környezetet mint mi magunk és ösztönös reakciót váltanak ki belőlünk.

Működésüket figyelhetjük meg, amikor valakit ásítani látunk és hirtelen mi is ásítunk egyet, vagy amikor egy vidám társaságban az addigi rosszkedvünk hirtelen elillan. Egymás tükrözése által tudunk ráhangolódni a másikra, átérezzük mások örömét, bánatát. Képesek vagyunk megérteni egymás viselkedését szavak nélkül, kiszámíthatóbbá válik a körülöttünk lévő világ, mely jelentősen növeli biztonságérzetünket is.

De nem csak az empátia kialakulásában van nagy szerepe, hanem a beszédfejlődés és az egész tanulás során is. Egy kisgyerek még nem képes tudatosan összehangolni a hangképzést és a beszédszervei mozgatását, mégis megtanul beszélni. A felnőttek száját ösztönösen utánozva próbálkozik a hangok formálásával.

A gyermek ilyenkor a beszélni képes felnőtt arcáról kap vizuális visszajelzést arról, hogy mit kell csinálnia a szájával. A tükörneuron-rendszer segítségével automatikus mozgásokat hajt végre, amely eredménye később a nyelvelsajátítás lesz.

Mindezek tudatában, ha azt vesszük észre, hogy a gyermekünk nem kívánt viselkedéséért, hisztijéért a mi lehangolt állapotunk lehet a felelős, akkor nem érdemes az ő viselkedésére reagálva próbálni megoldani a helyzetet, sokkal inkább magunkban kell keresni a megoldást. Amint sikerül a mi lelki egyensúlyunkat visszaállítani, a gyermekünk is meg fog nyugodni.

Egy nagy séta például kizökkenthet egy-egy ilyen szituációból és utána újra tudunk jól kapcsolódni egymáshoz. 

További bejegyzéseink